Hírek, pályázatok

Képzés után munkalehetőség

2013.08.16.

Egy amerikai cég leányvállalatot létesítene Bácskossuthfalván

H. E.

Elsősorban fiataloknak nyújt lehetőséget a szeptemberben induló informatikai képzés, amely után a legjobbak munkahelyet is teremthetnek. A lehetőségről Fazekas Róbert, a bácskossuthfalvi helyi közösség tanácsának elnöke és Kónya Oszkár menedzser nyilatkozott lapunknak.

– Bácskossuthfalva helyi közössége, amennyire lehetőségei engedik, próbál a munkanélküliség kérdésével is foglalkozni, legutóbb kiadtunk egy gazdasági kalauzt, melyben felsoroljuk, bemutatjuk a település kapacitásait, a marhafarm bővítésében, a hűtőház létrehozásában is próbálunk a lehetőségeinkhez mérten jelen lenni, és általában a helybeli cégeknél valamilyen formában segítségre lenni, hiszen ők alkalmazzák a legtöbb helybelit. Most elsősorban fiatal, számítógépes ismeretekkel rendelkező fiatalok számára kínál lehetőséget egy amerikai cég, akiknek képviselői már voltak is a faluban. Két amerikai úriember, Drew L. Gerber és William Stankowitch látogatása során született az ötlet, hogy valamilyen vonatkozásban segítenének, ezért közös döntéssel indítottunk egy projektumot, ami oktatási programot jelent. Az információs technológia világáról van szó, egy piacképes tudást nyújtana, majd a későbbiek folyamán esetleg munkahelyeket is biztosítana. Az iparos egyesület rendelkezésünkre bocsátotta a helyiségét az oktatás megszervezéséhez – tudtuk meg Fazekas Róbert tanácselnöktől, aki azt is elmondta, hogy az Egyesült Államok-béli cég leányvállalatát szeretnék létrehozni Bácskossuthfalván, és már meg is vásároltak egy házat, ennek felújításáról készítenek is egy filmet.

– Valaminek a kezdetén vagyunk tehát, ami nagyon fontos, hogy jelenleg olyan fiatalokat próbálunk összegyűjteni, akik szívesen itt maradnának, és érdekli őket az informatika. A község területéről 15–20 fiatalra számítunk.

Kónya Oszkár menedzser a program ismertetése előtt elmondta, hogy a véletlen műve, hogy az internet segítségével az amerikaiak rátaláltak a bácskai településre. 

– Az internet csodákra képes, valójában kerestek egy helyet, ahol meg tudtak volna szállni, Split és Budapest után kerültek ide, Szabadkán szerettek volna megszállni, de nem sikerült, és Bácskossuthfalván a felújított ír házban találtak igényeknek megfelelő szállást, és így indult a történet. Két-három hétig itt voltak, megkedvelték a települést, ezért döntöttek úgy, hogy ingatlant vásárolnak, és ezután döntöttek a leányvállalat megnyitása mellett. A fiatalok felzárkóztatásához találták ki a hat hónapos tanfolyamot, amelyben szeretnének ösztöndíjazni 15–20 fiatalt, néhány témakörben: programozás, tartalom feltöltés, web design, grafikai tervezés, video-produkció, animáció, online marketing, témakörök, amelyek a modern információs világban megjelennek. A tudást szabadkai fiatalok adják át, a végén egy vizsga is lesz, és ha felveszik a tempót, akkor gyakornoki, fizetett státusba kerülhetnek, és a legjobbak számára rendes munkává alakulhat mindez. Az a nagy kérdés, hogy tudunk-e felmutatni kapacitást itt Észak-Bácskában, akik fel tudják venni a versenyt.
18–25 éves, nyitott, szerbül, magyarul, alapszinten angolul tudó fiatalokra számítunk, akik szeretnének fejlődni a számítógép-kezelés, vizuális programozás területén.

(Forrás: Magyar Szó online, http://www.magyarszo.com/hu/2066/vajdasag_topolya/100327/K%C3%A9pz%C3%A9s-ut%C3%A1n-munkalehet%C5%91s%C3%A9g.htm)

Szabadka: A hónap második felében iratkozás a felnőttek általános iskolájába

2013.08.06.

A szabadkai Jovan Jovanović Zmaj Általános Iskola felnőttek iskolájának minden osztályába augusztus 19-e és 30-a között folyik a beiratkozás. A Szabadegyetemen működő intézménybe iratkozóknak magukkal kell vinniük az utolsó befejezett osztályról szóló bizonyítványukat, anyakönyvi kivonatukat és diákkönyvüket. A tanítás szeptember 2-án 7.30 órakor kezdődik. Az oktatás szerb és magyar nyelven is folyik, s teljesen ingyenes.

Bővebb tájékoztatást Szabó Anikó koordinátortól kérhetnek az érdeklődők augusztus 19-étől minden munkanapon 8-tól 12 óráig a Szabadegyetem 2. félemeletén a 310-es szobában, vagy telefonon a 024/554-600-as telefonszám 115-ös mellékén.

(Forrás: http://www.vajma.info/cikk/kozlemenyek/2013/Szabadka-A-honap-masodik-feleben-iratkozas-a-felnottek-altalanos-iskolajaba.html

Immár villamosmérnökök és gépészmérnökök is jelentkezhetnek

2013.07.31.

Kibővült a mester tanári képzés, idén már nemcsak mérnök informatikus tanári, hanem villamosmérnök tanári és gépészmérnök tanári képzést is szerveznek Szabadkán – A helyek államilag támogatottak

Tápai Renáta

2013. július 31., 09:48

Az Óbudai Egyetem ismét pályázatot hirdet Szabadkán olyan hallgatók számára, akik mérnöktanári, azaz mester tanári szakképesítést szeretnének szerezni mint mérnök informatikus tanár, villamosmérnök tanár vagy gépészmérnök tanár. Mérnök informatikus tanár képzési lehetőség tavaly nyílt először, a kétéves képzés első évét 14-en fejezték be. Idén most ismét lehetőség van mérnök informatikus tanár képzésre, emellett most villamosmérnök tanár és gépészmérnök tanár képzésre is, s ezúttal a képzések államilag támogatottak is.

A kétéves képzés kihelyezett levelező tagozat formájában zajlik, az órák többségét a szabadkai Magyar Tannyelvű Tanítóképző Karon tartják. Ahogy azt Jeges Zoltán koordinátortól megtudtuk, a képzés mesteri fokozat megszerzését biztosítja, valamint 36 kreditpontot biztosít pedagógiából, pszichológiából és oktatási gyakorlatból, tehát jogosulást a középiskolai oktatáshoz, emellett pedig természetesen a képzés azt is bizonyítja, hogy a tanár magyarul is elő tud adni. A képzésre jelentkezhetnek okleveles villamosmérnökök, okleveles gépészmérnökök, okleveles informatikusok, valamint a szabadkai Műszaki Szakfőiskolán oklevelet szerzett informatikus mérnökök, villamos mérnökök és gépészmérnökök. A szabadkai képzést az Óbudai egyetem akkreditálta, és az Óbudai egyetem együttműködési szerződést is aláírt az Újvidéki Egyetemmel és a Mihajlo Pupin Műszaki Karral, amely szerződések tartalmazzák az okleveleket kölcsönös elismerési kötelességvállalását.

25 hallgató számára van szabad hely, jelentkezni augusztus 12-ig lehet, információ a zsolt.vinkler@magister.uns.ac.rs vagy a rumenyakovity@mnt.org.rs e-mail címen is szerezhető, de a tanítóképző kar honlapján – www.magister.uns.ac.rs – is lehet a képzésről bővebben olvasni, itt megtalálható a jelentkezési lap is.

(Forrás:http://www.magyarszo.com/hu/2051/kozelet_oktatas/99733/Imm%C3%A1r-villamosm%C3%A9rn%C3%B6k%C3%B6k-%C3%A9s-g%C3%A9p%C3%A9szm%C3%A9rn%C3%B6k%C3%B6k-is-jelentkezhetnek.htm)

Felhívás

2013.07.16.

Együttműködő partnereket (intézmények, civil szervezetek, szakemberek) keresünk a létrejött hálzatba. Küldetésünk teljesítése során mindenkit arra ösztönzünk, hogy fejlessze és szélesítse a felnőttek egész életen át tartó tanulási lehetőségeit. A megvalósításhoz a hálózat tagjai segíthetik egymást új képzési programok elérésében vagy szakemberhiány esetén.

A jobb oldalon lévő menűsorban található letölthető jelentkezési lappal várjuk a jelentkezőket szakembereket, intézményeket, civil szervezeteket vagy a felnőttképzés bármely területén dolgozókat, valamint azokat is akik a jövőben szeretnének felnőttképzési tevékenységet folytatni.

Jelentkezés és további információ a info@ferha.net e-mail címen vagy a 024/875-411-es telefonszámon

Magyarkanizsa: Átvették diplomáikat az üzletiterv-író tanfolyam hallgatói

2013.07.15.

Idén tavasszal sikeres pályázatot nyújtott be a Tartományi Ifjúsági és Sportügyi Titkársághoz a magyarkanizsai Cnesa Oktatási és Művelődási Intézmény egy harminc tanórás üzletiterv-író tanfolyam megszervezésére és lebonyolítására. A kurzus elsődleges célcsoportja a 18 és 30 év közötti nők voltak. A tanulók a képzés során azt az üzletiterv-formát vették alapul, amelyet a Nemzeti Foglalkoztatási Szolgálat is használ az önfoglalkoztatási programban.

Az üzleti terv írásának alapvető tudnivalóiról, a vállalkozások elindításához szükséges piackutatás fontosságáról, a hazai lehetőségekről és a nehézségekről, a témában több évtizedes tapasztalattal rendelkező szakember, Kaszás Judit okleveles közgazdász tartott előadásokat a képzés résztvevőinek.

A díjmentes tanfolyamon összesen 14 hallgató vett részt, közülük kilenc nő, mindannyian sikeresen levizsgáztak és átvették diplomájukat.

M. I.

(Forrás: http://www.vajma.info/cikk/vajdasag/15740/Magyarkanizsa-Atvettek-diplomaikat-az-uzletiterv-iro-tanfolyam-hallgatoi.html)

Svečana dodela sertifikata projekta „Ostvari svoj plan, napiši biznis plan“ u Kanjiži

2013.07.12.

Pokrajinski sekretarijat za sport i omladinu je u okviru realizacije Akcionog plana politike za mlade u 2013. godini u oblasti zapošljavanja podržao projekat,, Ostvari svoj plan napiši biznis plan“. Završna aktivnost na projektu koji je realizovala ustanova Cnesa iz Kanjiže, bila je svečana dodela uverenja u prostorijama ustanove. Mladi iz Kanjiže imali su priliku da steknu nova znanja iz oblasti preduzetništva, ekonomije i najosnovnijih zakonskih normi koje je neophodno poznavati prilikom započinjanja sopstvenog biznisa.

Nakon održanih edukacija i ličnih konsultacija o ideji koju imaju, mladi su napravili svoj biznis plan kojim bi otpočeli svoj prvi posao. Ideje su različite, svako je na osnovu svojih mogućnosti i znanja koje poseduje pronašao oblast koja bi bila interesantna za njega. Planovi su sadržali i kompletnu analizu tržišta, ponude i potrežnje i poslovnog okruženja u Kanjiži.

Uverenja je uručila Snežana Stanković, samostalna stručna saradnica i u Pokrajisnkom sekretarijatu za sport i omladinu, koja prati realizaciju projekata na ovom konkursu.

Ona je iznela podatke o samom problemu zaopšajvanja mladih u Vojvodini, tendencijama i mogućnostima koje sekretarijat pruža mladima. Veoma je važno podržavati mlade koji su aktivni u svojim sredinama, i sekretarijat će voditi računa da mladi dobiju svoju priliku kroz podršku ovakvih projekata. Ustanova Cnesa poseduje kapacitete za obuke mladih u oblasti zapošljavanja, koje je najvašniji problem mladih u Vojvodini i Evropskoj uniji i trebalo bi da ovakve i slične projekte realizuje čeće.Prilikom prezentacije projekta, i aktivnosti koje su održane mladi su imali priliku da kažu koji su njihovi planovi, i koliko im je projekat važan za početak sopstvenog posla

(Izvor: http://www.sio.vojvodina.gov.rs/index.php/novosti/11-2013/532-svecana-dodela-sertifikata-projekta-ostvari-svoj-plan-napisi-biznis-plan-u-kanjizi)

Asztalosok képzése

2013.06.26.

(-kzs-) | 2013.6.26 | LXVIII. évfolyam 26. szám

A Nemzeti Foglalkoztatási Hivatal zentai kirendeltsége öt csökkent munkaképességű személy számára szervezett továbbképzést. A tanfolyamot befejező munkanélküliek segédasztalosi végzettségről szóló oklevelet kaptak. Maga a képzés 300 órás volt, februártól júniusig tartott.

A zentaiak a čačaki Akademija ügynökséggel együttműködésben szervezték meg az elméleti oktatást. A gyakorlati tudnivalókat a tornyosi Platán asztalosműhely szakemberei igyekeztek átadni a tanoncoknak. 
Huszár Zsolt, a gyakorlatot vezető műhely tulajdonosa a sikeres vizsga után elmondta, meg volt elégedve a részvevők hozzáállásával. Az ajtók, ablakok, bútorok készítésének minden fázisát megismerhették a tanoncok, sőt tevőlegesen is részt vehettek a munkafolyamatokban — mindenki a saját lehetőségeihez mérten.
A képzésen öten indultak, de csak hárman fejezték be a tanfolyamot, mert ketten időközben munkahelyet találtak.
Nagyon fontos a fogyatékkal élő és csökkent munkaképességű emberek át-, illetve továbbképzési programja, mert ezáltal sikeresebben pályázhatnak a munkaerőpiacon, s életminőségük javulására számíthatnak — hallottuk Dragana Marčetától, a zentai munkaközvetítő igazgatójától.

(Forrás: Hét Nap online)

Zenta: Csökkent munkaképességűek sikeres átképzése

2013.06.20.

A Nemzeti Foglalkoztatási Szolgálat zentai kirendeltsége öt csökkent munkaképességű személynek szervezett továbbképzést. A tanfolyamot befejezett munkanélküliek segédasztalosi végzettségről szóló oklevelet kaptak.

A képzést a zentai kirendeltség a čačaki Akademija ügynökséggel együttműködve bonyolította le. A 300 órás képzés február közepétől június elejéig tartott. A szakma gyakorlati részét a tornyosi Platán asztalos kisipari műhely szakembereinek felügyelete és segítsége mellett sajátították el.

Huszár Zsolt, a gyakorlatot vezető műhely tulajdonosa a sikeres vizsga után elmondta, meg volt elégedve a résztvevők hozzáállásával. Igyekeztek beavatni őket a szakma alapjaiba, megismerkedhettek az ajtók, ablakok, bútorok készítésének fázisaival, és a lehetőségeikhez mérten részt is vehettek benne.

A képzésen összesen öten indultak, de csak hárman fejezték be, ketten ugyanis időközben munkahelyet találtak. Nagyon fontos a fogyatékkal élők és a csökkent munkaképességű emberek át-, illetve továbbképzési programja, mert sikeresebb részvételre számíthatnak a munkaerőpiacon, és ezáltal az életminőségük javulására – mondta Dragana Marčeta, a foglalkoztatási szolgálat zentai kirendeltségének igazgatónője.

K. Zs.

(Forrás: VajdaságMA)