Megvalósult projektek

Kisiskolások toleranciatábora Magyarkanizsán

2023. július 3-a és 7-e között szerveztük meg első alkalommal Magyarkanizsán a Szóvarázs elnevezésű toleranciatábort kisiskolások számára.

A kétnyelvű táborban a magyar anyanyelvű gyerekek a szerb, a szerb anyanyelvű résztvevők pedig a magyar nyelvvel ismerkedtek az egy hét alatt.

Vadász Kornélia vezetésével a húsz gyermek tematikus napokon tanulta meg a köszönéseket, a testrészeket, a természeti jelenségeket, a zöldségek-gyümölcsök elnevezéseit, de gyermekdalokat, népi játékokat is tanultak mindkét nyelven.

A tábort bemutatóval zártuk, amelyen a szülők, nagyszülők is részt vettek.

A program sok tapasztalatot hozott egyesületünk számára, és mindenképpen megszervezzük a következő években is.

A projekt támogatója a Tartományi Oktatási, Jogalkotási, Közigazgatási és Nemzeti Kisebbségi-Nemzeti Közösségi Titkárság.

      



ALAPSZINTŰ SZÖVŐTANFOLYAM MAGYARKANIZSÁN

A Tartományi Oktatási, Jogalkotási, Közigazgatási és Nemzeti Kisebbségi-Nemzeti Közösségi Titkárság jóvoltából egyesületünk 2020-ban sikeresen pályázott egy 60 órás, kezdő szövőtanfolyam megszervezésére Magyarkanizsán.

A felhívásra nagy érdeklődés mutatkozott. A projekt keretében 11 felnőtt hallgató kezdhette el a műhelymunkát. A képzés október végén indult. A hallgatók számára a tanfolyamon való részvétel díjmentes volt volt, köszönve a támgoatónak.

A helybeli Nagy Elvira előadó-oktató vezetésével a vállalkozó kedvű, a kézművesség iránt érdeklődő hallgatók megismerkednek a szövés alapjaival, a szövő alkalmatosságok részeivel, fajtáival, az anyagismerettel és a különböző népi motívumokkal. A tanfolyam során a résztvevők teljes mértékben igazodnak az aktuális járványügyi előírásokhoz.

A program végén a csoport bemutatta, miket hoztak létre a képzés ideje alatt, mit tanultak: a magyarkanizsai Dobó Tihamér Képtárban minikiállítás jött létre a tanfolyam alatt született munkákból.

A projekt keretében az egyesület egy asztali szövőszékkel, két nagyobb és egy kisebb szövőkerettel is gazdagodott, amiknek a további tanfolyamok szervezésénél nagy hasznát veszik majd.

A projekt megvalósításában a FERHA partnere a Tisza Néptáncegyesület volt.